Az elmúlt hetekben 3 jelentősebb mezőgazdaság kiállításon is részt vettünk, ahol még mindig sok kérdést kaptunk AdBlue témában. A hajdúböszörményi Hajdúsági Expón például 3 gázolajkúthoz való kimérőszerkezetet és egy AdBlue szettet állítottunk ki, és volt aki nem értette a különbséget a kettő között.
Mi már utánanéztünk a dolognak már csak hivatástudatból is, hiszen az új haszongépjárművek és mezőgazdasági gépek esetében szinte csak AdBlue-t is igénylő dízelmotorokkal találkozhatunk, de a személyautók közé is beszivárgott már a technológia a környezetvédelmi szempontok miatt. Utóbbira példa a BMW 5-ös sorozat, amelynek AdBlue-kötöttségéről a Totalcar című autós oldal is megemlékezett tesztjében.
De akkor mi is ez??
Abból indulunk ki, hogy a dízelmotorok benzines társaiknál több nitrogén-oxidot és kormot juttatnak a levegőbe. Ezek mennyiségét a döntéshozók az Euro 1,2…6 normákkal szabályozzák, maximum kibocsátási értéket előírva a nitrogén-oxidok, a szénhidrogének, valamint a szénmonoxid és a részecskék számára. A norma a legtöbb Európában eladott járműre vonatkozik, legyen az akár teherautó, mezőgazdasági jármű, személyautó vagy folyami hajó (az óceánjáró hajók és a repülőgépek nem tartoznak ide).
Ezek a normák egyre szigorúbbak, és egy idő után nem lehetett őket teljesíteni “külső segítség” bevonása nélkül. Itt jön képbe az AdBlue.
Ez egy nagy tisztaságú, 32,5% karbamidot tartalmazó folyadék, amely az SCR-technológiával (szelektív katalitikus redukció) ellátott dízelmotoroknál nagyban csökkenti a nitrogén-oxid (NOx) kibocsátását.
Mi a működési elve?
A kipufógógázba karbamid-oldatot (AdBlue) fecskendeznek, amely egy speciális katalizátorba lép be. A technológiának magas hőmérsékletre (körülbelül 250 Celsius fok) van szüksége, amelyet gyenge igénybevételnél (pl. város) sokkal nehezebb teljesíteni, így a mérnökök a kipufogógáz hőmérsékletét emelik, hogy az gyorsabban felmelegítse a katalizátort a kívánt hőfokra. A hő hatására ammónia szabadul fel, ami a kipufogógáz nitrogén-oxidjaival reakcióba lépve nitrogénné és vízzé alakítja azt.
Gyakran ismételt kérdések az AdBlue-val kapcsolatban.
- Mikor fagy meg? -11 Celsius-fokon.
- Mi változik menet közben? Semmi, normál esetben egy plusz kijelző mutatja a műszerfalon a folyadékszintet.
- Mi történik ha kifogy? A rendszerek általában képesek “tisztán” is üzemelni, de az AdBlue kifogyásakor általában visszavesznek a teljesítményből, majd letiltják a motort.
- Mennyi kell egy tank gázolajhoz? Változó. Céges gázolajkút-hordó DAF-unknál 20 liter gázolajhoz kell körülbelül 1 liter AdBlue folyadék.
- Milyen árban van? Gyors internetes keresés után körülbelül 200-250 forint körüli áron lehet találni 10 literes kiszereléseket, de nagyobb tételben akár 65 forint/liter egységáron is kapható partnereinknél.
- Telephelyi tárolása engedélyköteles? 5000 literig nem.
- Van valami jó AdBlue kimérő? Persze, rengeteg megoldásunk van, ezekkel kapcsolatban érdeklődjön telefonon, vagy kérjen árajánlatot!
Akár 5000 literes AdBlue tartály is kapható nálunk 10 év tartálygaranciával és ingyenes szállítással, ráadásul az opcióként kérhető fűtéssel kültéren is telepíthető! Nagyobb AdBlue tartályaink megtekintéséhez kattintson ide!